Egy másik világban jártam a föld szikár volt száraz fű csomók fedték csupasz testét, s hatalmas vörös fenyők emelkedtek ki belőle s nyújtóztak az ég felé mintha mindegyikük egy részt szeretne az univerzumból, egy csillagot az égről. Éles szél süvített s fújta a rendíthetetlen fákat s azok halk susogással válaszoltak kihívására s mintha hallani lehetett a kis tobozok koccanásait fentről a magasból mikkel a szél csintalanul játszadozott. Halk csilingelés törte meg a szél játékát s egy kis éj fekete bogár tovább poroszkált a poros sziklás úton, talán hazafelé. A felhők mik fátyolszerűen takarták a napot szerteoszlottak s felbukkant a nap káprázatos színekben játszva az őszies legelőn s a rendíthetetlen fenyők aprócska kis tű levelein. A kis csilingelő hang egyre közeledett az erdő felől, de mér társult hozzá némi recsegés ropogás is, s egy árny bukkant elő a vad rengeteg szélénél. Lassan lépkedett a legelő fele miközben minden lépését megfontolta fülelve a veszély után, éj fekete volt egy éj fekete csődör, üstöke mindkét szemét elfedte s dús sörénye a térdét súrolta ahogyan közeledett a kis tisztás fele. Nem volt egyedül egy kisebb ménes is követte őt gyönyörű kancák és eleven kiscsikók mik anyjuk közeléből ismerkedtek a nagyvilággal. Kiértek a kis tisztásra s legelésztek keresték a még zöldellő füvet a még meg nem száradt falatot mit még nem legeltek le a tehenek vagy az erdei állatok. Volt ott a sok kis csikó közt egy vas deres úgy 1-2 éves lehetett, ő volt a csengős csikó, aprócska kis réz csengettyű lógott a nyakából, s mintha kedvét lelte volna benne folyton a fejét rázta, hogy az csilingeljen s hangja a széllel szálljon. Nem volt éppen a csődör kedvence folyton űzte s kergette de a kis csengős csikó mégis mindig visszament a hófehér anyja s legújabb kis fekete testvéréhez. Hirtelen újabb hang foszlányokat hozott a szél az erdő felől kolompok halk dongását, valahonnan messziről. Esteledett a hatalmas fenyők felszúrták a napot, s elrejtve minden elől magukba folytatták az árnyékok megnyúltak s a kis tisztást bekebelezték lassú mozdulatokkal, a szél ellágyult s már csak épp annyi ereje maradt, hogy néha meglibbentet egy két égnek meredő fűszálat. Lassan s óvatosan besötétedett s a kolompok egyre közelebbről halladszodtak a fák közül mígnem előtűnt az első jövevény, egy sárga fehér foltos tehén nyakában hatalmas kolomppal, s őt követte még jó pár tucat, bevegyültek a lovak közé, lassan lépkedve még legelésztek s egy kis ösvényen elindultak fölfelé a hegyen az esztena fele. A kis ménes is bevegyült a menetbe s elszálingóztak a tehén csordával miközben a nap végső nyugovóra tért a horizont peremén túl. A száraz fű csomókra kicsapódott az esti pára s apró gyöngyökben ragadt meg a szöszös fűszálakon, úgy mint ezernyi apró gyémánt, újhold volt, de az égen már ezernyi csillag ragyogott, s a tejúton már sétálni is lehetett anélkül hogy képzeletünk megbotlana egy nagyobb csillagban. Szélcsend volt s a fűszálon megcsillant milliónyi csillag fénye egyetlen harmatcseppen.
Egy tiszta világ, egyetlen tiszta percben,
Mindentől távol kint a rengetegben.
