Így...

Mit ér egy hang a sötétben, mit ér, ha egy szív felsír az éjben?  Könnyű dallamon ringat a szél, ezernyi csillag téged remél. Vágyik az éjjel egy másik napra, vágyik, hogy elmúljon fénybe veszve ott pusztuljon.

Ezernyi csillag siratja gyászát, ők dúdolják a szelek dallamát. Emberi fülnek mi hallhatatlan, de szívedbe mar és gyászba dönt.

Ki mondaná magáról, hogy balga? Ki meri itt osztani az észt?

Nem látjátok hány csillag esdekel az égen? Nem érzitek az elmúlás szelét? Nem hiszitek, hogy lehet rosszabb a holnap? Nem tudjátok, hogy mi ez az egész!

Ember! Te balga… gyászol az ég… jössz és elveszel s még többet remélsz!

Sír az ég is ezernyi könnyel, sír az s könnyei felemésztik a földet! Gyászba borult éj fekete ég… Jössz elveszed mind, ami atiéd.

 

Sors...

Mit tud az ész mondani mit a szív nem cáfolhat? Mire várhat egy szív, ha sohasem álmodhat?

Csupasz padlón fekve csak ámulva, bámulva, keresni kívánni csak mámorban úszkálni… ki mondhatna szebbet, ha szó sem kell már ide? Ki ígérhetne csillagot? Mért hinném el, hogy lehet szebb a holnap? Ha mában sincs, örömöm.

Csend és borzongás, csak egy fénysugár játszik az asztalon. De én kérhetnék most valami mást? Más jövőt most kaphatok?

Ha végképp minden veszni látszik, ha már nem hoz új rügyet a táj, többé nem nő levél a fákon s nem csicsereg a kismadár… Mi lesz velünk mi balga népek, mi kik még magunk ismerője sem vagyunk. Hová esdeklünk majd azon nap, majd hová bujdosunk?

Nincsen Csillag ott felettünk, nincsen szó mi szállhatna. Nincsen szél mi susogá azt, hogy mi itten várhatunk. Nézhetünk a távolba most, bámulhatjuk az eget, de nem néz vissza semmi onnan, csak mik vagyunk itt ehejt.

Semmi nincs, már e földön mi viselné a létünket, csak mi állunk itt nagy mellényben… Itt az Úr mond, nézzétek.

Fénysugárba meredtem én. Túl sokáig ártalom… megvakultam nem tudom én, de azt igen fájdalom.

Mond el eszem az életem, hallgasd szívem a jó szót. Nem hazudik, az értelem hidd csak el azt, amit mond… Hallgasd eszem a szívemet, hallgasd s okulj, mind igaz amit ő érez, így értsd meg te is amit mond! Beszéljetek ketten egyet s én így rátok hallgatok…

 Szebb jövőben Csillagösvényen járok térdig boldogan.

Álmodom?

Útmutató pasiknak...a lovas hölgyekről :p

Mit érdemes tudnod, mielőtt lovas hölggyel osztod meg az életed?
1. Mindig a ló az első!

2. Ha pedánsan tiszta otthonra vágysz, akkor nem jut elég idő a lóra. Ezt Te sem akarhatod.

3. Lehetsz Te az úr a házban. De akkor a ház takarítása a Te felelősséged.

4. A ló nem tudja kihordani maga alól a trágyát, Te viszont be tudod indítani a porszívót.

5. A nő eteti a lovat, ez a dolgok rendje. Te pedig elkészítheted magadnak a konyhában a vacsorádat.

6. Verőfényes napokon még véletlenül se a konyhában keresd szíved hölgyét.

7. Úgy tartják, a rendetlen konyha otthonos. Az ő konyhája pedig igazán otthonos.

8. Ha szeretnéd, hogy meleg étel várjon az asztalon, mikor hazaérkezel, akkor hozz magaddal pizzát.

9. Ha segíteni szeretnél Neki, hívd el vacsorázni.

10. A legelő füvét óvni kell. A ló lelegelheti, fel-alá vágtázhat rajta, de Neked eszedbe ne jusson motorkerékpárral rámerészkedni!

11. Néhány szál lószőr a mosógépben? Nagy ügy! Hiszen tiszták!

12. Ha jó kiállású csődörnek tartod magad, először nézz körül az istállóban. Nos?

13. Egy lovas hölgy (majdnem) mindent megtesz a lova boldogságáért. Ha a lova boldog, ő is boldog. Egy boldog nővel pedig egyszerűbb az élet.

14. Soha ne tartsd vissza, ha a lovával szeretne lenni! Ha mégis megteszed, szörnyű árat kell érte fizetned!

15. Szíved hölgyének nincs szüksége drága bundára (a lovának már úgy is van), ajándékozz neki inkább egy rekesz sárgarépát.

16. Döntsd el, melyik oldalon akarsz állni - de jobban jársz, ha mindig a ló pártját fogod Te is.


Nos, ennyi lenne, fiúk! Tanuljatok belőle!

Cislau Agol-Gidrán ménes

 1-3 éves knaca csikók

 2-3 éves mén csikók

 Gidtán csikók

 Angol csikók

 Ménes

 Angol mén

 Gidrán mén

 A ménes

A Legelő...

Marosszéki lófuttatás

http://www.erdely.tv/hirek/marosszeki-lofuttatas

Első alkalommal szervezik meg május végén a marosszéki lófuttatást. A rendezvényre minden 18-ik életévét betöltő Maros megyei lovas benevezhet, de Hargita és Kovászna megyei lovasok is jelezték már részvételi szándékukat.

Ebben a székelyvéckei völgyben szervezik meg az első marosszéki lófuttatást. A rendezvény ötletgazdája, Ferenczi Margit szerint a verseny mindenekelőtt egy baráti találkozó lesz, amelyen a fődíj a jó hangulat. Mint mondta: olyan személyek jelentkezését is várják, akik néhány óra erejéig kifogják a szekérből a lovat és a verseny kedvéért lóhátra pattannak.

Ferenczi Margit
szervező
„Az egész egy lovaglás alkalmával alakult ki. Elkezdtünk róla beszélgetni, hogy mi lenne hogyha kis barátságos mérkőzést csinálnánk és amire hazaértünk megszületett a marosszéki lófuttatás”.

A lovasokat a marosszéki huszárok vezére, Miholcsa József fogja elvezetni a székelyvéckei völgybe. A futtatás távja 800 méter, az első három helyezett pedig értékes díjban részesül.
Székelyvécke község polgármestere, Fekete Pál óriási sikert jósol a rendezvénynek.

Fekete Pál
polgármester, Székelyvécke
„Én mindig azt mondom, hogy ha egy baráti társaság vagy egy érdekcsoport lelkesedéssel csinál valamit és odaadással, akkor annak előbb-utóbb gyümölcse kell legyen, én így állok hozzá, ezért bízom abban, hogy ennek lesz sikere”.

A lófuttatást követően a baráti találkozó a községbeli focipályán folytatódik, ahol kulturális programmal készültek a szervezők. Lesz tábortűz, történelmi bemutató, operett és fellép a mezőcsávási fúvószenekar is.
Az érdeklődők május 10-ig jelezhetik részvételi szándékukat. Azok, akik május elsejéig jelentkeznek, kedvezményben részesülnek.

SZERKESZTŐ: Vas-Gál Lóránt
OPERATŐR: Rab Zoltán

Huszárakadémiát tartottak Bálványosfürdőn

Második alkalommal volt házigazdája a felsőháromszéki Torja, illetve a hozzá tartozó Bálványosfürdő a Huszárakadémiának, amit a hatodik alkalommal szerveztek meg. A rendezvényen 150 hagyományőrző vett részt.

Huszárakadémia Bálványosfürdőn

A hét végén második alkalommal került sor az erdélyi katonai hagyományőrzők elméleti képzésére Háromszéken, Bálványosfürdőn.

Csend

Minden percnek értelmét keresve,

Minden szóban merengve, elveszve.

Minden pillanat mi továbbszaladt,

Minden érzés mi kimondatlan maradt.

Ha soha meg nem szűnünk érezni a csendet,

Ha soha el nem mondjuk mi bánt bennünket.

Ha soha fel nem tépjük a fájó sebeket,

Ha soha el nem hisszük, hogy ezt másként is lehet.

Kimondatlan szavak, mik rágják lelkünket,

Kimondatlan hangok mik bennünk rekedtek.

Kimondatlan szó, csak annyi szeretlek,

Kimondatlan marad talán már örökre.

Felszállott a kakas a meggyfára

felszállott a kakas a meggyfára
kukorékol hajnal hasadtára
hajnal hasad sűrű csillag ragyog
látod babám most is nálad vagyok

amért én most be vagyok sorozva
ne hidd babám nem leszek katona
lesz a bíró lesz az olyan szíves
beírja hogy nem vagyok húsz éves

amért én most ilyen sárga vagyok
ne hidd babám hogy én beteg vagyok
megsárgított engem a szerelem
nálad nélkül gyászos az életem

amért én most ilyen piros vagyok
ne hidd babám hogy én festve vagyok
így szült engem anyám a világra
pirosító nem kell az orcámra

amért én most ilyen barna vagyok
s kilenc kislány szeretője vagyok
a tizedik el van tőlem zárva
édesanyja cifra szobájába

Türei / Élő kalotaszegi népzene

Künn a réten lekaszálták a szénát

künn a réten lekaszálták a szénát
elvágták a bús gerlice jobb szárnyát
bús gerlice kesereg szárnyáért
én is kesergek a régi babámért

szilaj lovam patkószege de fényes
a türei bíró lánya de kényes
göndör haját ráhajtja ja vállára
száz forintos gyöngyöt köt a nyakába

édesanyám ki a legény ha én nem
ki nyergeli fel a lovam ha én nem
felnyergeli az én gyenge két karom
amelyikkel ölelem a galambom

Türei / Élő kalotaszegi népzene

Tekintet...

Ha mindent tudni akarnál, de semmit nem osztanak meg veled, ha csak szeretni tudnál de nem teheted!

Mit tennél az életeddel ha egy perced lenne , s mit kívánnál ha beteljesedne?

Mikor döntenéd el, hogy az élet véges, s mit mondanál annak akire nézel?

Miért hallgatnál ha szavakból sok van, s mért néznél rám ha úgy is hallgatsz!

A szavak mások, az élet véges, egy tekintet eléget, most van s holnap már nincsen!

Percekben a csend

Egy percre feszült csend borította be a szobát, nehéz volt a lélegzetvétel és zsibbadtak az ujjaim, torkomban éreztem szívem minden dobbanását... Nem akartam hallgatni rettentő sok mondanivalóm volt, mindent kigondoltam egy szép kis beszédet is összeállítottam neki, de valahogy nem ment. Szóra nyitottam ajkam de nem jött ki rajta hang, a szívem felcsusszant a halántékomba és ott lüktetett tovább és nem hallottam semmit, csak a dobbanásokat... Csak bámultam ki a fejemből ostobán és még levegőt is elfelejtettem venni amire csak akkor eszméltem rá mikor légszomj lett úrrá testemen. Hirtelen nagyot szippantottam a szoba kissé állott levegőjéből és éreztem miként tölti fel szomjúhzó tüdőm oxigénnel, elfordultam s lágyan kilélegeztem. Vártam, hogy szóvá teszi a múltat, a múltunkat... a jelent, a jelenünket ... hmm ami sosem volt és azt ami sosem lesz. Nem tudom mért állt ott olyan mereven, csak nekitámaszkodot az ajtófélfának és nézett ki az ablakon, már bántam, hogy nem húztam oda a sötétítőt akkor talán engem nézne. Vajon mire gondolhat, minek szólított meg el is sétálhatott volna mellettem és nem vesz észre... régen volt már, az... Nem bírtam tovább bámulni őt s elkezdtem forgatni a szemem, de gyorsan rájöttem, hogy ez nem megoldás ígyhát erőt vettem magamon és belekezdtem a mondókámba.
...

Ismeretlen

Ismernem kellett volna a csendet de folyton zaj vett körül s elfeledtem az értéket mit képvisel.

Ismernem kellett volna a szót, de oly nagy zaj volt, hogy nem ért el.

Ismernem kellett volna őt és tudnom nem hagy el, csak hinnem kellett volna de én kétkedem.

Nekem csak ismernem kellet volna az ismeretlent, csak tudnom, hogy létezem, lélegzem.

Érzés mi torkom szorítja ismeretlen

Fáradtan fekszem ágyamon míg felver a reggel...

Csonttá dermedt szívem valahol elvesztve

Talán senki nincsen aki megkeresne.

Kopogtat a hajnal az érzés rémes.
Az utca csendes kihunynak a fények...

Egy újabb nap lesz ez mit verőfény kerget

Indulnom kéne vár az ismeretlen.

Idézet

“Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót.”

(Milton Berle)

A szabad ragadozó madár

El akartam Fogadni a világot úgy ahogyan van... nem akartam semmit sem változtatni rajta...

Mégis minden másként volt mint, hogy szerettem volna. Különálló voltam, de nem akartam méncsikó lenni a ménesben, nem akartam már csikó lenni... talán egy saját ménest akartam, saját szabályokkal és hierarchiával... mit kéne tennem? Hova kéne fordulnom, hogy madárnak ne nézzenek... mi vagyok én, talán ablaküveg akin át lehet nézni, talán egy madár akire ha ráijesztenek vagy nem veszik számba s tovaröppen... Nem! Nem vagyok madár... nem félek szembenézni azokkal akik kicsinek hisznek ahhoz, hogy bármit is tegyek... lehet kicsi vagyok egy porszem az univerzumban, de van hangom és hangosan tudok kérni... és űvölteni is ha valami bánt.

Egy óriási madár vagyok aki nem fél semmitől és senkitől, tollaim vannak és csőröm... nem félek a sastól... a héjjától az ürütől, nem riadok vissza... átrepülök rajtuk, vagy ha rám támadnak felborzolom tollaim és kieresztem a bennem szunnyadó hangot... mitől visszarettennek és örökre megtanulják..., hogy ‚ez’ a madár nem zsákmányállat hanem ragadozó!

Nem tarthatnak ketrecben... nem odavaló vagyok, szabadon születtem és úgy is halok meg... vagy örökké élni fogok és szárnyalok majd az örök vadászmezők felett... amíg világ a világ s 7 nap.

A lángok zenéje

Egy nap kivételesen semmit sem akartam... csak hallgattam a csendet... a fenyőfa ropogását a kandallóban és a lángok énekét amint felemésztik a fát maguk alatt...

Csend volt, a lángok finoman nyaldosták a kandalló üvegét, lassan, lágyan kényelmesen. Alul izzott a parázs...Hamu, parázs, fa, lángok... mint szürke, piros, bordó, fekete, barna, narancs, sárga, lila meg kék, fehérben volt, hogy színtelen de melege áthatott az üvegajtón és a bőrömet simogatta szelíden.

Figyeltem az apró szikrákat miként pattannak ki a fából ahogyan meggyullad a macska méz... ropogott, sercegett, pattogott, dühös volt, mintha elárulták volna s lázadni, kitörni készülne a világ ellen, szikrákat szórva lángnyelvekkel... de mégis megbékélve sorsával tovább nyaldosta a kandalló üvegét...

Lángjai békét hoztak és mégis mély szomorúságot...

A görcsös csutakot felemésztették a narancs lángok s hamuvá lett a magas fenyő, mi még a nyáron az erdőben pompázott a magos bérc tetején.

Szánom őt, de így nem fázom télvíz idején. Síri csend telepedett a házra, becsukott szemmel éreztem a tűz melegét bőrömön, semmit sem akartam... csak lenni, idefent!

Vörös, édes, testes...

Egy pillanatig azt hittem, hogy egyedül vagyok a világon... de hamar rájöttem, hogy ha csak egy pillanatig is de hatalmasat tévedtem... nem vagyok egyedül, bár néha jól jönne egy kis egyedüllét mert a magány már megvan hozzá. Csak ott álltam az ablak előtt és bámultam a hatalmasra dagadt hópelyheket miként hullanak alá a tiszta égből a mocsoktól telített földre... nem jött, hogy elhiggyem ilyen létezhet...hogy van valaki valahol fent aki ezt megengedi, hogy egy ilyen tiszta dolog egy ilyen mocskos helyen lelje végét? Olyan kegyetlen...

Azt mondják egy pohár bór mindent megold... de rá kellet jönnöm lassacskán, hogy van úgy, hogy egy butélia sem elég ahhoz, hogy valamit megoldj, vagy csak elfelejts... mély levegő be... aztán meg mindent kifúj... ismét, ismét és újból... . Vörös, édes, testes ... talán a bór? Hmm, egy korty az első, ahogyan lágyan belekortyolsz a pohárba tele vagy elvárással és kíváncsisággal... aztán a nedű szétterül a szádban utat törve magának az izlelőbimbók mélyére mígnem az agyadig jut de még le sem nyelted s már érzed jótékony hatását testedben. A vörös, édes, testes... miután megízlelted minden érzékeddel lenyeled s érzed hogyan halad végig nyelőcsöveden végig le a gyomrodba hogyan korbácsolja fel az érzékeidet s kívántassa veled a következő kortyot a vörös édes testes. Bűn? Talán igen... Kegyelem? Nem... óh nem soha. Minden kortyával mélyebbre süllyedsz a kétségek tengerében és nem tudhatod mikor látod újra a józan napot.

Azt mondják a szerető csókja mindent megold... de rá kellet jönnöm lassacskán, hogy van úgy, hogy egy fergeteges éjszaka sem elég ahhoz, hogy valamit megoldjon, vagy csak elfelejts valami, valakit... ... mély levegő be... aztán meg mindent kifúj... ismét, ismét és újból... . Vörös, édes, testes ... talán Ő? Hmm, egy csók volt, az első, ahogyan lágyan összeértek ajkaink tele vagy elvárással és kíváncsisággal...aztán a csók kiteljesedik az ajkak összeforrnak és nyelveddel lágy körútra indulsz felfedezni mindent s élvezed még akkor is ha még nem teljesedtél be teljesen. A vörös, édes, testes... miután megcsókoltad s kiélvezted ajka nyújtotta minden lehetőséget egyre többet akarsz és egész testedben kívánod a következő, csókot... a vörös, édes, testes. Bűn? Talán igen... Kegyelem Nem... óh nem soha. Minden csókkal egyre mélyebbre süllyedsz a kétségek tengerében és nem tudhatod mikor látod újra a józan napot.
Valami hasonló mégis olyan más, bűnös képzetek... csak az semmi más... mint egy hópehely ami e romlott mocskos világba vetődik... valami tiszta valahol ami nem az ami... hmm

Hogyan üssük el az időt I.

részletben

Vargha Noémi alkotása... :p