A Bórnak ... és... Neked

A Bórnak ... és... Neked

Bórnak mámora a szívnek lágy szava, 

Pillantásod rebegő félsz sugallata.

Egybe forradó szívünk záloga, 

E nedű, minek neve ambrózia.

Bíborban úszik a Duna s az Olt.

Mámorban a szívem ha nekem dalolsz.

Bársonyos koporsóm a szíved ha szólsz, 

Vöröslik a hold is ha most átkarolsz.

Ezernyi csillag néz le ránk az éjben, 

Fényük megcsillan mámorban és kéjben.

Nincs helye szónak, az semmi a szélben,

Nem akarok mást csak úszni a fényben.

Ajkadon csillanó bársonyos nedű, 

Szemedben tükröző szerelem szerű.

Sóvárgó pillantás oly meseszerű...

S el nem hiszem, hogy ez valószerű!

Csend

Minden percnek értelmét keresve,

Minden szóban merengve, elveszve.

Minden pillanat mi továbbszaladt,

Minden érzés mi kimondatlan maradt.

Ha soha meg nem szűnünk érezni a csendet,

Ha soha el nem mondjuk mi bánt bennünket.

Ha soha fel nem tépjük a fájó sebeket,

Ha soha el nem hisszük, hogy ezt másként is lehet.

Kimondatlan szavak, mik rágják lelkünket,

Kimondatlan hangok mik bennünk rekedtek.

Kimondatlan szó, csak annyi szeretlek,

Kimondatlan marad talán már örökre.

Felszállott a kakas a meggyfára

felszállott a kakas a meggyfára
kukorékol hajnal hasadtára
hajnal hasad sűrű csillag ragyog
látod babám most is nálad vagyok

amért én most be vagyok sorozva
ne hidd babám nem leszek katona
lesz a bíró lesz az olyan szíves
beírja hogy nem vagyok húsz éves

amért én most ilyen sárga vagyok
ne hidd babám hogy én beteg vagyok
megsárgított engem a szerelem
nálad nélkül gyászos az életem

amért én most ilyen piros vagyok
ne hidd babám hogy én festve vagyok
így szült engem anyám a világra
pirosító nem kell az orcámra

amért én most ilyen barna vagyok
s kilenc kislány szeretője vagyok
a tizedik el van tőlem zárva
édesanyja cifra szobájába

Türei / Élő kalotaszegi népzene

Édesanyám férjhez adott

édesanyám férjhez adott

csak egy rongyos pendelyt adott

a vőlegény is olyan volt

csak egy rongyos gatyája volt

én a dolgot nem restelltem

kis kertembe kendert vetettem

szőttem neki egy szösz gatyát

avval kupálja ki magát

szőttem biza de csak egyet

abba se nem volt köszönet

szőttél gatyát ülep nélkül

itt vagyok most gatya nélkül

Türei / Élő kalotaszegi népzene

Künn a réten lekaszálták a szénát

künn a réten lekaszálták a szénát
elvágták a bús gerlice jobb szárnyát
bús gerlice kesereg szárnyáért
én is kesergek a régi babámért

szilaj lovam patkószege de fényes
a türei bíró lánya de kényes
göndör haját ráhajtja ja vállára
száz forintos gyöngyöt köt a nyakába

édesanyám ki a legény ha én nem
ki nyergeli fel a lovam ha én nem
felnyergeli az én gyenge két karom
amelyikkel ölelem a galambom

Türei / Élő kalotaszegi népzene

Vérrel írt szózat

Fel akartam osztani a világot négybe,

Hogy a négy sarkára felírjam vérrel,
Itt ,már nincs helye könnynek

Csak vért izzadva léphetsz előre.

Minden nappal kevesebb a semmi

Nyomulunk előre, lüktet a vér.

Kifakad a hólyag, ömlik a méreg

Egy csepp csak és elér a vég.

Pórfelhők kúsznak elé a fénynek,

Egy tollal nem maradt, a béke galamb.

Sötétlik a nappal, úgy mint az éjjel.

Vérrel írt szózat, az örök kárhozat.

Ismeretlen

Ismernem kellett volna a csendet de folyton zaj vett körül s elfeledtem az értéket mit képvisel.

Ismernem kellett volna a szót, de oly nagy zaj volt, hogy nem ért el.

Ismernem kellett volna őt és tudnom nem hagy el, csak hinnem kellett volna de én kétkedem.

Nekem csak ismernem kellet volna az ismeretlent, csak tudnom, hogy létezem, lélegzem.

Érzés mi torkom szorítja ismeretlen

Fáradtan fekszem ágyamon míg felver a reggel...

Csonttá dermedt szívem valahol elvesztve

Talán senki nincsen aki megkeresne.

Kopogtat a hajnal az érzés rémes.
Az utca csendes kihunynak a fények...

Egy újabb nap lesz ez mit verőfény kerget

Indulnom kéne vár az ismeretlen.

Fenti csend

Apró esőcseppek a tetőcserépen, aprócska cseppek és mégis milyen hevesek.

Ezernyi vércsepp szárad a padlón, semmit sem tehetek, meg nem állíthatom.

Poros padláson szövőszék, hagymahéjj, csend honol, semmi szél.

Millió vércsepp lassacskán megszárad, megszűnt a moraj, hallgat a zaj.

Beszűrődő napfény, kavarog a pór s arany rudaknak táncol, ó.

Csacsogó madarak, a kéményben korom, vörös, sárga, piros gurigázó gurulók.

Egy két csepp itt meg ott, csöpögő vízcseppek a cserépaljon...

Kis tócsákban kavarog a pór, még ma felissza a hajópadló.

Sok kis fészek mindenhol, darázs lakás... egér piszok, pókháló és könyvespolc.

Egy két vízcsepp egy két, pór, egy két vércsepp egy két, szó.

Csend országban csend az Úr, nem beszélünk csak hallgatunk, szó mi szó csak szótlanul.

Hol csend honol ott, szó sem jut, poros padlás kitárul, pók, hálóval körbefon.

Ott ragadsz a padláson, örök csendben vérben fekve, pókhálóban, tőr szívedben,

Csendben, csendben... mindig csendben, esőben és nap fényében.

Öröklétnek lágy selymében, vérben, pórban, csendben... csendben...

Székely Karácsony

Székely Karácsony

Szélyes Sándor

Hóba temetkezett csíki havasokon,

Áron - egymagában – fenn a Magaslaton...

-Uram, - fohászkodik – Fiad megszületett,

Karácsony este van... hogyha megteheted.

Te, aki rendezed est a nagyvilágot

Juttsaa nekünk is egy kis boldogságot. –

-Hallottalak Áron, de nem mondtak kinek?

-A népemnek, Uram, szegény székelyeknek. –

Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!

Jókedvemben kaptál... legyen úgy, nem bánom.

De még mielőtt a kérest teljesítem

Valamit meg kéne magyarázni nekem:

Én a székelyekről hallottam eleget.

Mondtak már rólatok hideget, meleget...

Tudom – hívők vagytok – sokat imádkoztok,

De szidásomban is világelsők vagytok.

Hallom, magatok székelynek valljátok,

S kiválasztott népem neveit hordjátok:

Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,

Az egész Biblia – vissza Ábrahámig...

Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem

Hogy Csicsó – Názáret s Ditró – Jeruzsálem.

Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded

S mégis a székelyek boldogságát kéred...

Miféle náció ha a nyelve magyar?

-Ó, Uram – szól Áron – a székely is magyar

Csak egy kicsivel több. Igaz nem sokkal,

De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.

Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,

Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,

Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,

S szilíd korholással szólott az Úr hangja:

-Jól van Áron fiam, és most tartsunk rendet!

Ez a ‚kicsivel több’ megmagyaráz mindent.

Én megértettelek, és most értsd meg te is:

Kicsit ezért több a szenvedésetek is. -

Pillangó

Csak úgy mint ők, én is szállnék s szélnek szárnyán megpihennék lebbennék, libbennék lombos fák közt nyáron s méhek elől nedvet csennék virágok szirmáról.

Csak úgy mint ők, szabad volnék, szorgos méheken nevetnék s tova szállnék szép mezőkre virágokra napsütésben, oda szállnék s szárnyam libben.

Csak úgy mint ők, sziporkáznék színes szárnyimmal szerte szállnék, egyet jobbra egyet balra, s belenevetnék hangosan a világba.

Csak úgy mint ők, én sem félnék ha eső jön nem bujdosnék, fára szállnék s levelével takaróznék s ha a nap újra fölkel szárnyam bontom s libbenek el.

Csak úgy mint ők, én is szállnék, pár hétre bár de szabad volnék, sziporkázva libbentgetnék, életet adnék majd eltűnnék... .

Pár sorom...

Álmod

Harangozók harangja szól
Búsan zeng az éjszakában
Te csak álmodj tudatlan
Az élted így elszáll.

Álmaidban én voltam
Tér, idő, anyag a
Világod és egy fa
Virágod és szivárványod...

Voltam és neked
Zöld, kék de mégis
Minden oly kevés
Ez a sötét űröd.

S ha felébredsz, fázol,
S rám vársz szüntelen
S álmod képtelen,
Virágos réten de mégis sötétben száll...

Álmok...


S mint minden élet...
A halálba nyugszik...
Fáradtan, lankad le a nap
Álmatlan éjszakák...

Déli tájakon barangolok
Képzeletem elszáll velem
Minden világ egy árnyalat,
Nyugodni képtelen!

Álmokat kergettem...
S kergettem folyton...
S megállni időm sem volt
Testem elhagyatva, élni sem tudok!

Fáradtan...álmatlan éjjelek után,
Vágyom egy karra, hogy átölel...
Megvéd és felemel...
S csak Szeret...!

Világosság, világossága
Elveszett kincsek nyomában
Egy elkallódott élet porában
Térdig elmerülök várok...

Pirkadat


Sápadt hajnal
Deres fákon
Csillag csillan
Napfény árad
Kajla lejtőn
Csillag csillan
S rád gondolok
Egyet pillantsz
S már nem vagyok
Tiszta szívből kívánok.
Csillag csillan,
S már itt vagyok
Jer velem most
Nem moccanok.
Jer ide én
Itt vagyok
Csillag csillan
Messzi tájban
Csillag csillan
A homályban,
Jer ide én itt vagyok.
Csillag csillan...


Oly régen


Oly régen volt már,
Hogy álmot kergettem.
Oly régen volt már,
Hogy én is szerettem.

Oly régen volt már,
Hogy téged láttalak.
Oly régen volt már,
Hogy meg csokóltalak.

Oly régen volt már,
Hogy szemedbe nézhettem.
Oly régen volt már,
Hogy mi voltunk, ketten.

Oly régen volt már,
Hogy együtt nevettünk.
Oly régen volt már,
Hogy a múltba temettük.

Oly régen nem volt,
Hogy el is feledjük!


'...'

Páros virág száll így
Ágyadon hever.
Megtennék mindent
Ha itt lennél velem.


Itt állok fölötted.
Hozzád szólok anya
De mégsem láthatlak
S nem hallhatom szavad.


Tudom szívembe vagy
S mindenütt velem
De én kezedet fognám
S hallgatnálak téged.


Azt mondtad nem mész el
S el nem hagysz engem,
S, hogy mindig szeretsz.
S el nem mész mellőlem.

Tündinek.