Decemberi tél

Vártemlomi emléktábla avató a huszárokkal.

Egyszer decemberben...

Esti kettősség

Egy újabb este, egy fáradhatatlan pillanat aminek soha nem lesz vége. Jezzt hallgattam és még mindig este van pedig a napot sem láttam ma még, s nem is fogom, ma már biztosan nem.
Különösen világos van kint így éjszaka közepén, furcsállom a dolgot mert még telihold sincsen s mégis minden fényárban úszkál, az öreg körte fa, a vadrózsa a kertben s a gyep... minden fűszálra ezernyi parányi harmatcsepp szállt s ott csillognak illegetik magukat a lágy szellőben. Több csillag csillan a fűben mint az égen.
Még mindig szeretem az éjszakát, csend van, rejtélyes fények világítják meg a világot csendesen, nesztelen.

UTÁLOM a postásokat... Na jó igazából nem utálom őket csak a mondandójukat... hol a gerinc a mai emberekből? Lehet hogy az evolúció során egyesek gerince helyett valami zselé nőtt?
PLETYKA...néha sokkal rosszabb mint a postás... sőt ha van postás akkor levél is akad borítékolva személyre szóló... De mi van ha csak a pletyka özönlik és sehol egy megbízható postás kibe kapaszkodni lehet?
Választani lehet?
Lehet választani a két rossz közül a kevésbé rosszat? Ami kevésbé fájdalmas.
Ha a postás egy konyha kés akkor a pletyka egy lánc fűrész...

Tiszta este van bár a csillagok ma nem mesélnek a múltról és nem feszegetik a jövő titkait, a sűrű tejköd sem ölelte magához a világot. Ott ültem és bámultam bele az ezernyi árnnyal játszó semmis rengetegbe s vártam...valamire.

Kicsit szomorkás a ...

November végén a Tücsökkel.

Az idéni Mikulás

Székely Karácsony

Székely Karácsony

Szélyes Sándor

Hóba temetkezett csíki havasokon,

Áron - egymagában – fenn a Magaslaton...

-Uram, - fohászkodik – Fiad megszületett,

Karácsony este van... hogyha megteheted.

Te, aki rendezed est a nagyvilágot

Juttsaa nekünk is egy kis boldogságot. –

-Hallottalak Áron, de nem mondtak kinek?

-A népemnek, Uram, szegény székelyeknek. –

Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!

Jókedvemben kaptál... legyen úgy, nem bánom.

De még mielőtt a kérest teljesítem

Valamit meg kéne magyarázni nekem:

Én a székelyekről hallottam eleget.

Mondtak már rólatok hideget, meleget...

Tudom – hívők vagytok – sokat imádkoztok,

De szidásomban is világelsők vagytok.

Hallom, magatok székelynek valljátok,

S kiválasztott népem neveit hordjátok:

Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,

Az egész Biblia – vissza Ábrahámig...

Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem

Hogy Csicsó – Názáret s Ditró – Jeruzsálem.

Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded

S mégis a székelyek boldogságát kéred...

Miféle náció ha a nyelve magyar?

-Ó, Uram – szól Áron – a székely is magyar

Csak egy kicsivel több. Igaz nem sokkal,

De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.

Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,

Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,

Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,

S szilíd korholással szólott az Úr hangja:

-Jól van Áron fiam, és most tartsunk rendet!

Ez a ‚kicsivel több’ megmagyaráz mindent.

Én megértettelek, és most értsd meg te is:

Kicsit ezért több a szenvedésetek is. -