Csonka vers - Holósi Kornél Lajos

Méz és tükőr

Egy álomban akartam lenni, s meg is tettem mindent ahhoz, hogy ez megvalósuljon, csukott szemmel jártam a világban s még pislogni sem próbáltam.
Megpróbáltam nem figyelni a hangokra s az illatokra amik körülöleltek. Néha fel sem fogom mennyi idő telik el két pillantás között, s hány lépést teszek hátra miközben előre haladnék.
Álmodom, csak magamba roskadóm s merengek. Távoli tájakon barangolok s meg nem mondanám merre járok, vagy szállok szelek szárnyán föl meg le s végigsuhanok a vizek tükrén miközben finom fodrokat csókolok reá.
Tudod csak elszabadulni akartam, felszabadulni és kiszabadulni a világ lebilincselő fogságából, mi bűbájt bocsájtott naiv lényemre s rabul ejtette testemet mi lelkem börtöne, így itt vagyok önmagam rabja, saját börtönöm fogja. Így látatlaúl is láncon tart s szellememet sanyargatja.
Szárnyaltam s hallgattam a szellő lágy csilingelését fülemben, de vágytam egy hangra ami visszaránt a valóságba, a túlglobalizált, túltelített, technikai világba ami helyreállít, visszaállít egy robot életbe, vissza a mindennapok egyen világába.
De ott fent nem voltak hangok!...
Távolból hallottam zsivajgást, de oly messze volt, hogy nem is értettem lényegét. Repültem lágy, habos felhők közt, suhantam s néha, néha egy-kettőben megfogóztam, ha szomjúság gyötört, hogy azt kiszorítsam, s nedűjével szomjamat oltsam.
Játsztam a széllel néha hajamba kapott, s én pille könnyen elillantam s mögé kerültem hirtelen s ő felkavarodva felhőket sodort magával míg engem kergetett a tiszta édeni fényben.
Illatos volt a levegő, mint szorgos méhek által begyűjtött mezei nektár. Az illat varázs csak úgy terjengett mindenfele néha vegyült egy-egy felhővel s mintha halvány színére cukor mázat kapott volna, a szikrázó fényben illatos ambrózia felhők úszkálnak a tükör tengeren, egy édeni pillantás pillanata. Mint a vattacukór apró szálai gombolyagjában mézédes felhőjében elveszni, mint egy álom.
Felfoghatatlan, lebírhatatlan, de megélhető, átélhető és megtapasztalható egy pillantás az istenek birodalmába.
Vágytam rá, vágytam erre a világra mindennél jobban, s meg is élhettem, valahányszor becsukom szemem s összezártam pillámat, újra ott voltam... a tükörtenger felett a vatta cukor felhők közt... a semmi és minden világában, az istenek földjén, hol semmi sem valós de minden valóságos.

Gidrán... a huszárló!

EREDETE
A fajtaalapító Gidran Szenior mént báró Fechtig vásárolta Egyiptomban 1816-ban. A kis sárga arab mént 1818-ban Bábolnára osztották be, ahol 6 törzsmént adott. Ezek közül Gidran II nevű fia került Mezőhegyesre, ahol vegyes holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancaanyagot fedezett. A méneseket ebben az időben szín szerint csoportosították. Mikor az 1840-es évek elején az akkori ménesvezető gróf Hadderg altábornagy - korának egyik kiváló hyppológusa - az egyes ménesek állományát származásilag is feldolgozta derült ki, hogy az ún. „sárgaménes” állománya túlnyomórészt a Gidran II. ivadékokból, illetőleg ezek leszármazottjaiból áll. A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítmény-értékének javítása érdekében előszeretettel alkalmaztak angol telivér méneket, melyek ivadékai közül a kancákat egy-két generáció után fajtatiszta gidrán ménnel visszakeresztezték. A telivér apaságú (F1) méneket egészen kivételes eseteket leszámítva a tenyésztésből kizárták. 1920. március 20-án a román megszállást követően az akkor leltár szerinti 98 gidrán kancából a román királyi csapatok 74 kancát hadizsákmányként magukkal vittek. 11 kanca a harcok során elkallódott, mindössze 13 egyed maradt meg. Ebből az igen súlyosan megfogyatkozott állományból 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re fejleszteni, mikor is a II. világháború következtében beállott veszteségek miatt 1948-ban 28 kanca érkezett vissza a németországi Bergstettenből. A két világháború közötti időszakban az állomány konszolidálására a korábbi ellentmondásos tapasztalatok miatt csak kisebb mértékben használtak telivér méneket, ehelyett kisbéri-félvér (Maxim V, Kozma III) és arab (Mersuch III, Siglavy VI, Gazal III) ménekkel próbálkoztak igen jó eredménnyel. Ez idő tájt konszolidálódott a fajta anglo-arab jellege, eltűntek a használatbeli problémák, s minden tekintetben egy igen kiváló értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt.
KÜLLEME
Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú, esetenként kisfokban burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú, kifejezett baltavágással. A méneknél általában jól ívelt, de az alacsonyan illesztett izomszegény nyak a kancáknál is tenyésztésbõl kizáró tényező. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú, nagy számban vannak hosszabb törzsű egyedek. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.
Méretei: marmagasság bottal: mének 160-168, kancák 155-167 cm, marmagasság szalaggal: mének 173-180, kancák 165-177 cm, övméret: mének 188-200 cm, kancák 185-198 cm, szárkörméret: mének 21-23 cm, kancák 20-22 cm.
Az anglo-arab hatás ellenére jelenlegi állományunk feltűnően erős csontozatú. Az erőteljes szervezet kifejezésre jut a tömegességben is. Ennek oka, hogy az utóbbi 20 évben alkalmazott mének esetében a nagy rámának kitüntetett szerepe volt (Gidran IV, VIII, X, XI). A jövőben célkitűzés a testtömeg megőrzése mellett a nemesség, az elegancia fokozása. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.
HASZNOSÍTÁSA
Többhasznú melegvérű fajta. Hátas és fogatlónak egyaránt megfelelő. A hazai lovassportban számarányánál nagyobb arányban találunk eredményes egyedeket. Kislétszámú állománya folytán szelekciós lehetősége viszonylag korlátozott. Mint őshonos génrezerv fajta, a magyar állat-tenyésztésben kultúrtörténeti és genetikai értéket is képvisel. Egyes kancacsaládjai 20-25 generációs tenyésztési múlttal is rendelkeznek.
ÁLLOMÁNYA
1992-től a fajta fenntartója és nemesítője a Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület. Az Egyesület nyilvántartásában mintegy 160 fajtatiszta kanca található. Nagyobb tenyészetei a Pannon Lovasakadémia marócpusztai és Vörös József gyűrűsi ménese, a többi kistenyésztők kezén található. Magyarországon kívül csak Románia és talán Bulgária rendelkezik még kisebb populációval, ezért fajtatisztán való fenntartása a világörökség szempontjából is jelentős.
TENYÉSZTŐ EGYESÜLET
Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület

Szentegyháza s a szokásos Huszárok!

IV. Őszi Hadjárat Szentegyháza

2009 október

Vármező és a Huszárok

Vármező Huszárok

2009 szeptember

Bekecs és a Huszárok

Bekecs Huszárok

2009 szeptember

A lekvár és a nyuszi

A fiatalok nem érzik az idő múlását. A tinédzsereknél látni, akik még igazából nem konfrontálódnak egy csomó mindennel, meg a fiatal, csak papíron felnőtteknél, hogy hogyan alakulnak át nyúllá, vagyis gyávává. Mert egy fiatal-legyen egy fiatal nőnemű-dinamikus, erőszakos, önző, makacs, türelmetlen. De tegyük fel, hogy ilyenkor a gyávaság még nincs jelen. Merész, és egy csomó újba akar még belevágni. 'Majd én megmutatom, ki lesz belőlem, mi lesz belőlem.' Egy idő után azonban érdekes átalakulás történik. A fiatalok a makacsságuk miatt olyan dolgokba is belevágnak, amiből nem jöhetnek ki jól, mivel merevek és makacsok. Akkor is kötik az ebet a karóhoz, amikor sem eb, sem karó már nincsen ott.
A makacsság valójában jó emberi vonás egy szintig, de egy szint után már nem segít az önmegvalósítás, az önérvényesítést, hanem épp ellenkezőleg: sikerek helyett kudarcok érik az embert. Mínusz élmények, amelyek rombolják a tartást, az önértékelést, ezáltal az önbizalmat, de a meglévő büszkeséget is, ám ezek az emberek annyira makacsok, hogy nem akarják kimondani azt, hogy emberből vannak, nem istenek.
A fiatalok azonban így viselkednek, mert sokszor még nem tapasztalták meg az élet sötét oldalait, a saját poklaikat még nem éltek meg, látszólag mindent megtehetnek. Majd telik-múlik az idő, s az, hogy meddig jó valami és honnan nem jó, nincsen megfelelően definiálva, nem tudni, hogyan lehet mindezt jól felismerni, és megakadályozni a kudarcokat. A bekövetkezett mínusz élmények következtében fokozódik a belső bizonytalanság. Egy idő után a kudarcok elkezdik az embert körülölelni, és körülveszi őt a sötétség, elvész az önbizalom és a bizonytalanságból fakadóan a gerinc, a tartás helyén elkezd lekvár csordogálni.A lekvár meg azért van üvegben, hogy nehogy szétfolyon.
Az egykori bátor nőci meg szétfolyik...
A lekvár sorsa ugyanaz, mint a nyuszié, akik menekülnek. A nyuszik a fülüknél fogva felemelik magukat, tarkón vágva kettétörik a saját gerincüket, megnyúzzák, kibelezik, majd filézve odateszik a húsukat az asztalra, hogy valaki, aki éppen arra jár, vadast főzzön belőlük, majd megegye őket, megeméssze, kiszarja és lehozza a vécén.
Na, így becsülik és tisztelik manapság a gyávaságot.
Ezek a nő nyulak is ennyi megbecsülést fognak kapni, mivel ezt megengedték maguknak. Mert aki hagyja magát, az a kapcarongy,az nem nő. A kapcarongy az arról szól, hogy lóg a szögön. Arra jár egy pasi, leakasztja, beletörli a farkát, bevágja a sarokba, majd a szorgalmas kapcarongy kirohan a fürdőszobába, kimossa magát, parfüm, szög. De a kapcarongy miért akarna a nagybetűs NŐ lenni? Az ilyenek maradjanak kapcarongyok, és ilyen életet is fognak élni, ha ezt életnek lehet nevezni. Vágyakozhatnak a minőségi életre, de sajnos nem kapják meg.
Egyszer valaki azt mondta nekem:- Mindenhol ott a felelősség kérdése az életben. Egy felnőtt ember onnan tudja akár a nemi identitását is meghatározni és megélni, ha előtte emberként felelősséget vállalt... Onnantól lehet továbbhaladni, és boldogulni valahogy.
Mire én:-Boldogulni valahogy... Tudod, ha valaki felnő, akkor onnantól kezdve nem boldogul, hanem boldog. Mert a boldogulás szóban számomra benne van a kiskapuk keresése. Tehát boldogulok valahogy... A valahogy szó nekem kevés.
A boldogság tiszta, stabil állapot. Azonban igazából nem hiszem, hogy mindezt tiszta lépésekkel el lehet érni, mivel hazug mintákat mutatnak nekünk, és amíg mi a szubjektivitísunkból adódóan ki tudjuk magunkat szakítani, addig akár évek,évtizedek is eltelhetnek. A hazug mintákat mutató populáció, akik álszentek is egyben, akik félnek, akik nemcsak félnek, hanem rettegnek, és görcsölnek és vegetálnak, valójában nagyon sokszor a szüleink.
S mit lehet ezzel kezdeni?
Mert a szüleimről van szó, akikből csak egy van. Egy apám, egy anyám van. De mit kezdjek egy ilyen emberrel, akit szeretek, de ugyanakkor látom, hogy milyen elképesztően rémes életet él? És akkor kezdem kimondani, hogy 'úr isten, én is ilyen leszek?', amikor elkezdem kinyitni a szemem. A hazug mintákkal az idéző jeles pár kapcsolatban élők belenyomják a gyerekeikbe ezt a mintát-én ezt 'lassúvírus-szindrómának' hívom. a lassú vírus egyébként létező fogalom az orvos tudományban, azokat a központi ideg rendszert megtámadó vírusokat jelenti, amelyek hosszú, akár öt-tíz-tizenöt év lappangási idő után kezdik kifejteni hatásukat, és nagyon súlyos, általában halálos betegségeket idéznek elő.
A hazug minta meg ott lappang. Ott van az agyadban.

Dr. Csernus Imre - A NŐ
Jaffa kiadó, Budapest, 2008.

A vándorló palota, Howl's moving castle

Egy film arról, hogy az élet lehet varázslatos, de attól még kegyetlen s igazságtalan. Egy igaz lányról szól akit mindenki szeret de ő elzárkózik a nagyvilágtól csak másokért él. A tiszta lelke minden gonoszságot vonz s mindenki ellene van, de ő fölülemelkedik mindenen bármi is történjen s önzetlen szeret teljes s nyitót tud maradni mindenkivel, legyen az a barátja vagy ellensége. Ez a film az önzetlen szeretetről szól s az önfeláldozósról! Ajánlom mindenkinek :p

Egy perc szabadság

Egy teljes hétre kivetkőztem a hétköznapok rengetegéből egy tisztább harmonikusabb világba. Kiléptem önmagamból, a szokásaimból és az életemből. Jó volt felismerni, hogy mennyire be lehet fásulni valami hétköznapi rutinba, mennyire elvesztheti az élet az értemét minden ok nélkül. Elfelejtünk élni miközben élünk, minden csak reflexszerű, lélegzünk, hogy éljünk s élünk mert lélegzünk.

Egy másik világban jártam a föld szikár volt száraz fű csomók fedték csupasz testét, s hatalmas vörös fenyők emelkedtek ki belőle s nyújtóztak az ég felé mintha mindegyikük egy részt szeretne az univerzumból, egy csillagot az égről. Éles szél süvített s fújta a rendíthetetlen fákat s azok halk susogással válaszoltak kihívására s mintha hallani lehetett a kis tobozok koccanásait fentről a magasból mikkel a szél csintalanul játszadozott. Halk csilingelés törte meg a szél játékát s egy kis éj fekete bogár tovább poroszkált a poros sziklás úton, talán hazafelé. A felhők mik fátyolszerűen takarták a napot szerteoszlottak s felbukkant a nap káprázatos színekben játszva az őszies legelőn s a rendíthetetlen fenyők aprócska kis tű levelein. A kis csilingelő hang egyre közeledett az erdő felől, de mér társult hozzá némi recsegés ropogás is, s egy árny bukkant elő a vad rengeteg szélénél. Lassan lépkedett a legelő fele miközben minden lépését megfontolta fülelve a veszély után, éj fekete volt egy éj fekete csődör, üstöke mindkét szemét elfedte s dús sörénye a térdét súrolta ahogyan közeledett a kis tisztás fele. Nem volt egyedül egy kisebb ménes is követte őt gyönyörű kancák és eleven kiscsikók mik anyjuk közeléből ismerkedtek a nagyvilággal. Kiértek a kis tisztásra s legelésztek keresték a még zöldellő füvet a még meg nem száradt falatot mit még nem legeltek le a tehenek vagy az erdei állatok. Volt ott a sok kis csikó közt egy vas deres úgy 1-2 éves lehetett, ő volt a csengős csikó, aprócska kis réz csengettyű lógott a nyakából, s mintha kedvét lelte volna benne folyton a fejét rázta, hogy az csilingeljen s hangja a széllel szálljon. Nem volt éppen a csődör kedvence folyton űzte s kergette de a kis csengős csikó mégis mindig visszament a hófehér anyja s legújabb kis fekete testvéréhez. Hirtelen újabb hang foszlányokat hozott a szél az erdő felől kolompok halk dongását, valahonnan messziről. Esteledett a hatalmas fenyők felszúrták a napot, s elrejtve minden elől magukba folytatták az árnyékok megnyúltak s a kis tisztást bekebelezték lassú mozdulatokkal, a szél ellágyult s már csak épp annyi ereje maradt, hogy néha meglibbentet egy két égnek meredő fűszálat. Lassan s óvatosan besötétedett s a kolompok egyre közelebbről halladszodtak a fák közül mígnem előtűnt az első jövevény, egy sárga fehér foltos tehén nyakában hatalmas kolomppal, s őt követte még jó pár tucat, bevegyültek a lovak közé, lassan lépkedve még legelésztek s egy kis ösvényen elindultak fölfelé a hegyen az esztena fele. A kis ménes is bevegyült a menetbe s elszálingóztak a tehén csordával miközben a nap végső nyugovóra tért a horizont peremén túl. A száraz fű csomókra kicsapódott az esti pára s apró gyöngyökben ragadt meg a szöszös fűszálakon, úgy mint ezernyi apró gyémánt, újhold volt, de az égen már ezernyi csillag ragyogott, s a tejúton már sétálni is lehetett anélkül hogy képzeletünk megbotlana egy nagyobb csillagban. Szélcsend volt s a fűszálon megcsillant milliónyi csillag fénye egyetlen harmatcseppen.

Egy tiszta világ, egyetlen tiszta percben,

Mindentől távol kint a rengetegben.