Egy perc szabadság

Egy teljes hétre kivetkőztem a hétköznapok rengetegéből egy tisztább harmonikusabb világba. Kiléptem önmagamból, a szokásaimból és az életemből. Jó volt felismerni, hogy mennyire be lehet fásulni valami hétköznapi rutinba, mennyire elvesztheti az élet az értemét minden ok nélkül. Elfelejtünk élni miközben élünk, minden csak reflexszerű, lélegzünk, hogy éljünk s élünk mert lélegzünk.

Egy másik világban jártam a föld szikár volt száraz fű csomók fedték csupasz testét, s hatalmas vörös fenyők emelkedtek ki belőle s nyújtóztak az ég felé mintha mindegyikük egy részt szeretne az univerzumból, egy csillagot az égről. Éles szél süvített s fújta a rendíthetetlen fákat s azok halk susogással válaszoltak kihívására s mintha hallani lehetett a kis tobozok koccanásait fentről a magasból mikkel a szél csintalanul játszadozott. Halk csilingelés törte meg a szél játékát s egy kis éj fekete bogár tovább poroszkált a poros sziklás úton, talán hazafelé. A felhők mik fátyolszerűen takarták a napot szerteoszlottak s felbukkant a nap káprázatos színekben játszva az őszies legelőn s a rendíthetetlen fenyők aprócska kis tű levelein. A kis csilingelő hang egyre közeledett az erdő felől, de mér társult hozzá némi recsegés ropogás is, s egy árny bukkant elő a vad rengeteg szélénél. Lassan lépkedett a legelő fele miközben minden lépését megfontolta fülelve a veszély után, éj fekete volt egy éj fekete csődör, üstöke mindkét szemét elfedte s dús sörénye a térdét súrolta ahogyan közeledett a kis tisztás fele. Nem volt egyedül egy kisebb ménes is követte őt gyönyörű kancák és eleven kiscsikók mik anyjuk közeléből ismerkedtek a nagyvilággal. Kiértek a kis tisztásra s legelésztek keresték a még zöldellő füvet a még meg nem száradt falatot mit még nem legeltek le a tehenek vagy az erdei állatok. Volt ott a sok kis csikó közt egy vas deres úgy 1-2 éves lehetett, ő volt a csengős csikó, aprócska kis réz csengettyű lógott a nyakából, s mintha kedvét lelte volna benne folyton a fejét rázta, hogy az csilingeljen s hangja a széllel szálljon. Nem volt éppen a csődör kedvence folyton űzte s kergette de a kis csengős csikó mégis mindig visszament a hófehér anyja s legújabb kis fekete testvéréhez. Hirtelen újabb hang foszlányokat hozott a szél az erdő felől kolompok halk dongását, valahonnan messziről. Esteledett a hatalmas fenyők felszúrták a napot, s elrejtve minden elől magukba folytatták az árnyékok megnyúltak s a kis tisztást bekebelezték lassú mozdulatokkal, a szél ellágyult s már csak épp annyi ereje maradt, hogy néha meglibbentet egy két égnek meredő fűszálat. Lassan s óvatosan besötétedett s a kolompok egyre közelebbről halladszodtak a fák közül mígnem előtűnt az első jövevény, egy sárga fehér foltos tehén nyakában hatalmas kolomppal, s őt követte még jó pár tucat, bevegyültek a lovak közé, lassan lépkedve még legelésztek s egy kis ösvényen elindultak fölfelé a hegyen az esztena fele. A kis ménes is bevegyült a menetbe s elszálingóztak a tehén csordával miközben a nap végső nyugovóra tért a horizont peremén túl. A száraz fű csomókra kicsapódott az esti pára s apró gyöngyökben ragadt meg a szöszös fűszálakon, úgy mint ezernyi apró gyémánt, újhold volt, de az égen már ezernyi csillag ragyogott, s a tejúton már sétálni is lehetett anélkül hogy képzeletünk megbotlana egy nagyobb csillagban. Szélcsend volt s a fűszálon megcsillant milliónyi csillag fénye egyetlen harmatcseppen.

Egy tiszta világ, egyetlen tiszta percben,

Mindentől távol kint a rengetegben.

Nem akarok beszélni!

Nem akarok többet beszélni! Nem tesz jót sem nekem sem a környezetemnek! Van ami elmegy örökre s csak néhány fénykép őrzi meg voltát s van ami jön s a története csak most kezdődik el. Nem akarok semminek a részese lenni nem akarok hallani s látni sem. De végképp nem akarok beszélni!

...nem...

...rokonok...

Rokonok... Amiért az ember nem válogathatja meg őket azért még nem muszáj szeretnie, legfeljebb elviselnie. De néha még az is nagy erőfeszítésbe kerül...
Mostanság folyton folyvást összeakadok a rokonokkal, hol így hol meg úgy... de leginkább mindenhogy, hát ezért is mondom, hogy nem szeretem őket. S ahogy tehetem messziről kerülöm minden fajtájukat. Hogyan is kezdődött? Hát szerintem még születésem előtt de ha onnan mesélném az hosszú lenne kissé, tehát kezdem úgy a vége tájáról.
hmmm rokonok...
Egy szép napon fent vagyok a dombon... a 'nagyanyámnál' s éppen azt vázolom kis családomnak hogy, hogyan építem fel a lovardámat... szerényem mondtam csak a vázlatát az én kis tervemnek... de még mielőtt kijelentettem volna, hogy egyedül csinálom meg, 'nagyanyám' felszökött a kis karosszékéből és kijelentette: 'Nehogy elkezdj valamiféle lovardát építeni mert nekem nincsen pénzem, hogy adjak neked!' (Egy héttel korábban. Hétfő elromlok a mosógép... kedd új mosógép és hűtő...) Soha nem kértem tőlük bármire is pénzt, soha nem is adtak, de mégis ez a kijelentés azóta nem megy ki a fejemből... Mért kéne nekem az ők pénzük...?
hmmm rokonok...
Ma kereszt anyám áll az útszélén, megállok mellette kiszállok a kocsiból és megkérdezem, hogy hogy van, mert rég nem láttam. Rám néz, valami furcsa nézése volt mert nem tudtam eldönteni, hogy undort, megvetést, vagy csak kegyetlenséget tükröznek... ez lepereg rólam, de a rokon az rokon plépofa fel, szólok pár szót. A kérdésemre nem felelt, így hát megkérdeztem hogy hova megy, ne vigyem e el valahova esetleg. Erre elhúzta a szája szélet. 'A városba.' Ennyi s beült a kocsiba, nem igazán arra volt utam, de elvittem. A kocsiban csak pár mondat hangzott el... 'Milyen jó, hogy van apádéknak annyi pénzük, hogy vettek neked kocsit!' nem feleltem csak bólintottam egyet... ha tudná...( A kocsimra 9 évig spóroltam, minden pénzemet meggyűjtöttem a kis konfirmációm óta... ez nem az 'apámék pénzén volt véve!')
hmmm rokonok...
Dédapámnak volt egy hatalmas nagy földje egy szép erdő szélén amit felosztott a két testvér közt. Az egyik az én tatám aki nekem ígérte a földet, hogy majd oda építsem fel a lovardámat. A másik föld édesanyám kereszt anyja tulajdona lett az évek folyamán de nem volt telekelve külön. S itt kezdődnek a bonyodalmak ahol ismét kapok egy éles kést a hátamba. A föld eladó sorba került s nagyapám szép pénzt ígért érte, hogy a föld ne kerüljön ki a családból, de mindenki tudtán kívül a földnek került gazdája a román katolikus egyház. Hirtelen a telekelés sem volt probléma s mi már csak az eladás után értesültünk a hírekről, az egyház 500ron-nal többet ajánlott s megköttetett az alku. Később nagyapám kérdőre vonta a rokonokat... s a válasz...'Meg kellet volna tartani a földet lovardának?' (Azok a gúnyos szavak nem gombért kértük a földet...s még ingyen sem...) A rokoni, a családi szeretet...
hmmm rokonok...rokonok... .

Tánc és Huszárfesztivál Márossárpatak 2009

Tánc és Huszárfesztivál Marossárpatak

2009

pár képem :p

Kicsit elcsigázottan..

Ma reggel sem voltam valami friss, de most estére teljesen elcsigázódtam... valahogyan nem tudtam felfogni mennyire egyedül vagyok. De igazából nem voltam egyedül, sok barátom van úgy érzem, hogy én akarok egyedül lenni, bezárkózom a világ elől, s várom, hogy mi hírt kapok a külvilágtól. Igen mind ami rajtam kívül van itt az a külvilág... zajos, hideg, néha meleg, hideg, felszínes, felületes, hazug, csaló, vagy csalóka, szenvedélyes, szenvedő, szomorú, szikár és fáradt.

Egy újabb nap telt el... néztem a narancs felhőket miként kúsznak át az égen. Nagy levegőt vettem s belemeredtem a messziségbe, egy távoli pontot kerestem a horizonton hol megpihentethetem a szemem. Zavart voltam, annyi mindent szeretnék csinálni az életemben... annyi mindent van, hogy mind egyszerre szeretném... s van, hogy külön-külön mindegyiket. de folyton azon kapom magam, hogy semmit sem teszek, semmit sem amit szeretnék, csak ülök s nézek, bámulok magam elé s nem tudom, mit kéne kezdenem magammal!

Nem tudom mitől lehetnék más, mitől válthatnám valóra mindazt amit megálmodtam magamnak s a világnak, s fogalmam sincsen miként tehetnék egy lépést előre. De folyton van egy olyan nyomasztó érzésem, hogy nem akarok megváltozni egy fikarcnyit sem akarok különb, szebb, vagy jobb lenni. Lehet elégedett vagyok mindazzal ami vagyok, csak még nem tudok róla... Ha most ezt én olvasnám akkor zavartnak titulálnám magam... de így egyre tisztábban látom a dolgokat, sőt néha az út is felvillan amin járnom kéne ahhoz, hogy elérjem végső célomat.

Szóval is vagy mással én ez vagyok magamban... kicsit skizofrén, de nem panaszkodom csak tisztán akarok látni. Még fent volt a felhő amikor megszűntem gondolkodni néhány percre.

Egy történet a lóról...

Egy történet a lóról...
Volt egy ember akinek volt egy gyönyörű szép csődöre, minden nap kiengedte a legelőre legelni. Egy nap a ló megszökött s nem ment vissza az emberhez. Az ember érezte, hogy ez rossz.

Egy szép napon az ember lova visszatért a gazdájához, s hozott magával egy gyönyörű arany kancát is mi csikózó volt. Az ember érezte hogy ez igazán jó.


Az ember elhatározta, hogy betöri az arany kancát s a legjobb tenyészállata lesz, de az arany kanca megmakacsolta magát s ledobta az embert a hátáról kinek eltört a lába. Az ember érezte, hogy ez rossz.


Kitört a háború az országban, mindenkit behívtak katonának, de az embert nem vittek el mert törött volt a lába, S akkor érezte, hogy ez jó.


Ekkor látta az ember, hogy minden okkal történik.

Egy új világ! Vásárhelyen a Huszárok!

Marosvásárhely huszárok

2009 junius