Rokonok... Amiért az ember nem válogathatja meg őket azért még nem muszáj szeretnie, legfeljebb elviselnie. De néha még az is nagy erőfeszítésbe kerül...
Mostanság folyton folyvást összeakadok a rokonokkal, hol így hol meg úgy... de leginkább mindenhogy, hát ezért is mondom, hogy nem szeretem őket. S ahogy tehetem messziről kerülöm minden fajtájukat. Hogyan is kezdődött? Hát szerintem még születésem előtt de ha onnan mesélném az hosszú lenne kissé, tehát kezdem úgy a vége tájáról.
hmmm rokonok...
Egy szép napon fent vagyok a dombon... a 'nagyanyámnál' s éppen azt vázolom kis családomnak hogy, hogyan építem fel a lovardámat... szerényem mondtam csak a vázlatát az én kis tervemnek... de még mielőtt kijelentettem volna, hogy egyedül csinálom meg, 'nagyanyám' felszökött a kis karosszékéből és kijelentette: 'Nehogy elkezdj valamiféle lovardát építeni mert nekem nincsen pénzem, hogy adjak neked!' (Egy héttel korábban. Hétfő elromlok a mosógép... kedd új mosógép és hűtő...) Soha nem kértem tőlük bármire is pénzt, soha nem is adtak, de mégis ez a kijelentés azóta nem megy ki a fejemből... Mért kéne nekem az ők pénzük...?
hmmm rokonok...
Ma kereszt anyám áll az útszélén, megállok mellette kiszállok a kocsiból és megkérdezem, hogy hogy van, mert rég nem láttam. Rám néz, valami furcsa nézése volt mert nem tudtam eldönteni, hogy undort, megvetést, vagy csak kegyetlenséget tükröznek... ez lepereg rólam, de a rokon az rokon plépofa fel, szólok pár szót. A kérdésemre nem felelt, így hát megkérdeztem hogy hova megy, ne vigyem e el valahova esetleg. Erre elhúzta a szája szélet. 'A városba.' Ennyi s beült a kocsiba, nem igazán arra volt utam, de elvittem. A kocsiban csak pár mondat hangzott el... 'Milyen jó, hogy van apádéknak annyi pénzük, hogy vettek neked kocsit!' nem feleltem csak bólintottam egyet... ha tudná...( A kocsimra 9 évig spóroltam, minden pénzemet meggyűjtöttem a kis konfirmációm óta... ez nem az 'apámék pénzén volt véve!')
hmmm rokonok...
Dédapámnak volt egy hatalmas nagy földje egy szép erdő szélén amit felosztott a két testvér közt. Az egyik az én tatám aki nekem ígérte a földet, hogy majd oda építsem fel a lovardámat. A másik föld édesanyám kereszt anyja tulajdona lett az évek folyamán de nem volt telekelve külön. S itt kezdődnek a bonyodalmak ahol ismét kapok egy éles kést a hátamba. A föld eladó sorba került s nagyapám szép pénzt ígért érte, hogy a föld ne kerüljön ki a családból, de mindenki tudtán kívül a földnek került gazdája a román katolikus egyház. Hirtelen a telekelés sem volt probléma s mi már csak az eladás után értesültünk a hírekről, az egyház 500ron-nal többet ajánlott s megköttetett az alku. Később nagyapám kérdőre vonta a rokonokat... s a válasz...'Meg kellet volna tartani a földet lovardának?' (Azok a gúnyos szavak nem gombért kértük a földet...s még ingyen sem...) A rokoni, a családi szeretet...
hmmm rokonok...rokonok... .
2009. július 26.
2009. július 22.
2009. július 10.
2009. július 1.
Kicsit elcsigázottan..
Ma reggel sem voltam valami friss, de most estére teljesen elcsigázódtam... valahogyan nem tudtam felfogni mennyire egyedül vagyok. De igazából nem voltam egyedül, sok barátom van úgy érzem, hogy én akarok egyedül lenni, bezárkózom a világ elől, s várom, hogy mi hírt kapok a külvilágtól. Igen mind ami rajtam kívül van itt az a külvilág... zajos, hideg, néha meleg, hideg, felszínes, felületes, hazug, csaló, vagy csalóka, szenvedélyes, szenvedő, szomorú, szikár és fáradt.
Egy újabb nap telt el... néztem a narancs felhőket miként kúsznak át az égen. Nagy levegőt vettem s belemeredtem a messziségbe, egy távoli pontot kerestem a horizonton hol megpihentethetem a szemem. Zavart voltam, annyi mindent szeretnék csinálni az életemben... annyi mindent van, hogy mind egyszerre szeretném... s van, hogy külön-külön mindegyiket. de folyton azon kapom magam, hogy semmit sem teszek, semmit sem amit szeretnék, csak ülök s nézek, bámulok magam elé s nem tudom, mit kéne kezdenem magammal!
Nem tudom mitől lehetnék más, mitől válthatnám valóra mindazt amit megálmodtam magamnak s a világnak, s fogalmam sincsen miként tehetnék egy lépést előre. De folyton van egy olyan nyomasztó érzésem, hogy nem akarok megváltozni egy fikarcnyit sem akarok különb, szebb, vagy jobb lenni. Lehet elégedett vagyok mindazzal ami vagyok, csak még nem tudok róla... Ha most ezt én olvasnám akkor zavartnak titulálnám magam... de így egyre tisztábban látom a dolgokat, sőt néha az út is felvillan amin járnom kéne ahhoz, hogy elérjem végső célomat.
Szóval is vagy mással én ez vagyok magamban... kicsit skizofrén, de nem panaszkodom csak tisztán akarok látni. Még fent volt a felhő amikor megszűntem gondolkodni néhány percre.
2009. június 26.
Egy történet a lóról...
Egy történet a lóról...
Volt egy ember akinek volt egy gyönyörű szép csődöre, minden nap kiengedte a legelőre legelni. Egy nap a ló megszökött s nem ment vissza az emberhez. Az ember érezte, hogy ez rossz.
Az ember elhatározta, hogy betöri az arany kancát s a legjobb tenyészállata lesz, de az arany kanca megmakacsolta magát s ledobta az embert a hátáról kinek eltört a lába. Az ember érezte, hogy ez rossz.
Kitört a háború az országban, mindenkit behívtak katonának, de az embert nem vittek el mert törött volt a lába, S akkor érezte, hogy ez jó.
Ekkor látta az ember, hogy minden okkal történik.
2009. június 22.
2009. június 19.
2009. június 18.
Az új világra váró befőtt!
Már nincsen új a nap alatt, már senki nem tud felmutatni valami zseniálisat, valami briliánsat. Valamit ami káprázatba ejt mindenkit s mély révületbe ejt... hol vannak azok a szép napok, azok a szép évek mikor egy szép verssor megbabonázta a világot vagy egy dallam halálba űzött ezreket? Hol van az érzelem, hol van az indulat, s a türelem... vártam s közben rohantam... a mai világban várni rohanás közben is lehet. Lassan érzem hogyan hal ki belőlem a türelem az állhatatosság, a szerénység s a vissza húzódottság utáni vágy... lassan mint a víz párolog ki testemből, s érzem mintha ezek által énem egy részét veszíteném el. mi lesz a világból ha mindez elpárolog s csak délibábos forróság marad helyében mit kiégetett már az új világ hatalmasra hízott napja. Mi marad? Mi marad ha csak szó vivőnek is a régi világból, mi marad a jóból és a szépből, ha az új világ forgalma átgazol rajta és kiégeti értékeit...? Talán el kéne kezdeni nagy levegőt venni s belesavanyodni a világba, mit egy uborka az uborkák közt a borkánban... Talán így elteheted magad egy jobb világnak... Az új világra váró befőtt!
2009. június 14.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)