Az új világra váró befőtt!

Már nincsen új a nap alatt, már senki nem tud felmutatni valami zseniálisat, valami briliánsat. Valamit ami káprázatba ejt mindenkit s mély révületbe ejt... hol vannak azok a szép napok, azok a szép évek mikor egy szép verssor megbabonázta a világot vagy egy dallam halálba űzött ezreket? Hol van az érzelem, hol van az indulat, s a türelem... vártam s közben rohantam... a mai világban várni rohanás közben is lehet. Lassan érzem hogyan hal ki belőlem a türelem az állhatatosság, a szerénység s a vissza húzódottság utáni vágy... lassan mint a víz párolog ki testemből, s érzem mintha ezek által énem egy részét veszíteném el. mi lesz a világból ha mindez elpárolog s csak délibábos forróság marad helyében mit kiégetett már az új világ hatalmasra hízott napja. Mi marad? Mi marad ha csak szó vivőnek is a régi világból, mi marad a jóból és a szépből, ha az új világ forgalma átgazol rajta és kiégeti értékeit...? Talán el kéne kezdeni nagy levegőt venni s belesavanyodni a világba, mit egy uborka az uborkák közt a borkánban... Talán így elteheted magad egy jobb világnak... Az új világra váró befőtt!