Egy történet a lóról...

Egy történet a lóról...
Volt egy ember akinek volt egy gyönyörű szép csődöre, minden nap kiengedte a legelőre legelni. Egy nap a ló megszökött s nem ment vissza az emberhez. Az ember érezte, hogy ez rossz.

Egy szép napon az ember lova visszatért a gazdájához, s hozott magával egy gyönyörű arany kancát is mi csikózó volt. Az ember érezte hogy ez igazán jó.


Az ember elhatározta, hogy betöri az arany kancát s a legjobb tenyészállata lesz, de az arany kanca megmakacsolta magát s ledobta az embert a hátáról kinek eltört a lába. Az ember érezte, hogy ez rossz.


Kitört a háború az országban, mindenkit behívtak katonának, de az embert nem vittek el mert törött volt a lába, S akkor érezte, hogy ez jó.


Ekkor látta az ember, hogy minden okkal történik.

Egy új világ! Vásárhelyen a Huszárok!

Marosvásárhely huszárok

2009 junius

egy...más

Az új világra váró befőtt!

Már nincsen új a nap alatt, már senki nem tud felmutatni valami zseniálisat, valami briliánsat. Valamit ami káprázatba ejt mindenkit s mély révületbe ejt... hol vannak azok a szép napok, azok a szép évek mikor egy szép verssor megbabonázta a világot vagy egy dallam halálba űzött ezreket? Hol van az érzelem, hol van az indulat, s a türelem... vártam s közben rohantam... a mai világban várni rohanás közben is lehet. Lassan érzem hogyan hal ki belőlem a türelem az állhatatosság, a szerénység s a vissza húzódottság utáni vágy... lassan mint a víz párolog ki testemből, s érzem mintha ezek által énem egy részét veszíteném el. mi lesz a világból ha mindez elpárolog s csak délibábos forróság marad helyében mit kiégetett már az új világ hatalmasra hízott napja. Mi marad? Mi marad ha csak szó vivőnek is a régi világból, mi marad a jóból és a szépből, ha az új világ forgalma átgazol rajta és kiégeti értékeit...? Talán el kéne kezdeni nagy levegőt venni s belesavanyodni a világba, mit egy uborka az uborkák közt a borkánban... Talán így elteheted magad egy jobb világnak... Az új világra váró befőtt!

Szentgyörgyi lovagavatás... Huszárokkal

Egy utolsó vasárnap

Nem bírtam elszaladni...

Ma voltam szaladni... nem voltam egyedül elgyepáltam Matyit is magammal, ő a kutyám egy ügyes kis fekete német juhász, csak szaladtam és szaladtam. Ki akartam szaladni a világból itt akartam hagyni mindent. Annyi minden üldözött s jött utánam, hogy kifulladásig szaladtam el a főtérig fel a dombra s a poklos patak mellet végig a tudoron... a végén már levegőt sem kaptam de szaladni akartam el, el innen. Lehet rosszul döntöttem lehet ha másként alakulnak a dolgok nem kell menekülnöm magam elől. Ma takarítottam mindent csináltam csak ne kelljen gondolkodnom, próbáltam robot lenni. Még most is fuldoklom, a lég szomj, a szorongató gondolatok elegye szorítják torkom, egyre jobban...

Fáj, pengén táncoltam és leestem, nem tudok tovább hazudni magamnak, s most amikor szükségem lenne valakire aki meghallgat bármerre fordulok süket fülekre találok... akinek elmondanám nem ér rá bár nem tudja mennyire fontos ez nekem, s aki meghallgatná annak meg nem mondhatom el mert sose bocsájtana meg nekem...

Így vergődöm a gondolatok tengerében, mint fuldokló hal a szárazon. Úgy is érzem magam csak tátogok próbálok levegőt venni, felállnék de mintha rám szakadt volna az ég.

Az este más volt... talán a telihold leple alatt varázs történt s amit a pirkadat első kakas szója átokká tett. A mennyországból olyan hamar zuhantam le a pokol legmélyebb bugyraiba, hogy átgondolni sem volt időm az egészet... Angyali éj pokoli hajnallal, milyen ironikus, nem tudom mire emlékeztet jobban ez, vagy Shakespeare-re, vagy a posztmodern, globalizált világ csúfos tréfája. Választék van, csak éld túl a választásod.

Tegnap ültünk a teraszomon is, beszélgettünk sokáig, már hajnalodott, még senkivel nem ültem így ott... nem bánok semmit, csak fáj...

Szaladás közben nem lehet gondolkodni, de a gondolatok elől sem lehet elmenekülni.

s

Nem az amire számítottam nem tudom lehet jobb de lehet nem.... még nem döntöttem el ezt sem... Várok

Vergődés

Meg nem mondanám mi jár most a fejemben... káosz, el nem tudom dönteni mit akarok s mit nem kijelentéseket teszek és nem gondolom meg, fellángolásból cselekszem és nem merem fel a következményeket. Igent mondok amikor nemet ordítanék s jómagam sem tudom mit akarok igazán. Talán jólesne egy korty bór, az talán letisztítaná a gondolatok viharos tengerét... Akarom is meg nem is... .
Egyszer egy könyvben az olvastam, hogy "A rend a kis embernek való, mert a zseni átlát a káoszon." eddig azt hittem zseni vagyok... mert mindent elhagyok néha magam után de mindig tudom mindennek a helyét... de most jövök rá, hogy ez a kijelentés nem a fizikai dolgokról szólt hanem az érzésekről arról, hogy a fejünkben kell rendet teremtenünk s azon kell átlátnunk, nem a szobánkon, mert arra talán meg a vak is képes. Közben eszembe jutott, hogy ki mondta ezt Einstein... hát jótól veszek én példákat...

Hogy mi is ez? ... nem tudom sokan sokféleképpen jellemzik, tanácstalanság, döntésképtelenség, fejetlenség, öntudat hiány, vagy bármi is legyen de érzem nincsen semmi hatalmam felette, csak sodródom az árral...

Talpra akarok állni, én akarok dönteni, de még nem tudom hogyan... talán megkeresem azt a bórt...

Egoizmus a társadalom küszöbén

Sokat gondolkodtam, de nem jutottam semmire, tehát abbahagytam a gondolkodást! Ekkor rájöttem valamire... semminek sincsen értelme...! Ez nekem nagy felfedezés volt, mint a spanyoloknak a viasz...mert eddig mindennek az értelmét kerestem s most, hogy ennek semmi értelmét nem látom tehetetlen lettem! De hát ez így van jól! Vagyis én így szeretem... mert így kényelmesebb nekem az élet... csak úgy értelem nélkül.
Minden megy a saját útján, picit kaotikusan de hát ez van. Ezen a ponton már csak abban lehet reménykedni, hogy ennél már csak jobb lesz, vagy nem.
Ez a jövő titka...(bár tudnám előre mi a jövő titka).

Mostantól nem gondolkodom!
De minél jobban próbálok nem gondolkodni annál több dolog jut eszembe s ez frusztráló érzés, hova jut így a világ?!?
Milyen jó a gépeknek! Van egy áram forrásuk és egy OFF gombjuk... s nem kell fojtón gondolkodniuk, hogy mi lesz holnap, vagy a következő órában, vagy évben... csak kikapcsolódnak, vagy ha tetszik kiakad a pszichikai memóriájuk s kidöglenek aztán fájhat az én fejem is miattuk.
Ez igazságtalanság! Még egyetemre sem kell járniuk mert egy két perces instál s megvan minden info ami kell. Bárcsak nekem is lenne pár gombom: alt ctrl del...

Vagy mégsem...mi lenne a világgal nélkülem... mit kezdenének az emberek ha ÉN nem lennék itt.. káosz lenne s mindenki sírna s rína, vagyis megállna az élet a Földön nem indulna több repülő, bedöglene a kereskedelem, összeomlana a tőzsde s ez még mind semmi... itt lenne a világ vége, az ítélet nap s még nem is mondtam el mindent.
Ilyenkor sajnálom az embereket, mikor látom mennyire függnek tőlem! Ah ah ah...
Csak ezért is nem hagyom el őket, puszta sajnálatból, mert nem vagyok kicsinyes és öntelt beképzelt, egoista s önelégült! Ezt fontosnak tartottam leírni!
Na jó ennyi az én hatalmas szerepemről a köz életben, de azért jó tudni, hogy körülöttem forog a Föld s én vagyok az élet... (na jó ez kissé túlzás)

Rájöttem...
A gondolkodás bűn, ami megfertőzte a mai társadalmat s ami nyomorba taszítja az emberiséget. Jobb volt az amíg a fákon lógtunk s a legnagyobb bajunk az ebéd begyűjtése volt... hiányzik nekem ez az életforma, csak ott csüngeni egy kényelmes mangó fán s káricsálni egész nap... a tanulás kipusztítja a kreativitást...
Úgy mennék már haza a kényelmes alma fám árnyékába...

Az élet túléléséhez szükséges egyik tulajdonság a határok nélküli irónia, s én nem szűkölködöm belőle.

Ő

Az a jázmin illatú eső

Tegnap éjszaka esett. Szeretem az esőt, ott ültem a jól megszokott helyemen a terasz szélén s hallgattam az esőt. Mesélt nekem, egy gyönyörű történetet a szerelemről és érzésekről, órákig ott ültem és hallgattam. Szememet lehunytam mélyet szippantottam az éjszakai illatokból, az émelyítő jázmin illatból mi terjengett a levegőben. Szeretem az esőt... megnyugtat de mégis feltölt energiával, új erőt ad az újrakezdéshez. Csak ott ültem és hallgattam az eső cseppek táncát az ereszen, a csatornában, s az odvas körte fa levelein, táncuk csilingelő koppanó apró hangjai elnyomták a város zaját s minden oly tiszta volt s érthető.
Elvarázsolt teljesen, apró csodákat mutatott nekem, amikről el nem hittem volna, hogy létezhetnek.

Lágy szellő hordta hátán a jázmin illatát s terítette szét ott ahol járt. Az éjjeli nyári eső olyan mint egy szerelemtől túlfűtött beteljesedés, egy aktus hol ég és föld találkozik, ahol az eső az aki magáévá teszi a földet, végigsimítsa lágyan elhalmozza apró kis csókokkal, érintésekkel, vagy mohon zúdul rá s mindent akarva eltemeti. Belé hatol átjárja mindenét s eggyé válik vele együtt alkotnak valami csodásat valami felemelőt, a természet egy újabb remekművét. Oh az eső mint ezernyi apró csók bőrömön, vagy milliónyi könny, hogy nem tudom mit tegyek sírjak e vagy nevessek.

Borús éjszaka volt, lassan szemerkélt az eső a tetőre halkan kopogott s csörgedezett tovább a csatornába onnan le szabadesésben csilingelve a járdára.
Aznap éjjel esett, a jázmin bokor virágzott, én ébren álmodtam egy világot.

Bizalmatlanság

Minden megváltozott, nem bízik bennem megtört, s már nem az akit ismertem. Nem félek tőle de néha megrémít a viselkedése, mintha idegen lennék neki. Érzem, hogy eltaszít magától s nem enged magához közel mintha én tehetnék róla, arról ami vele történt. Nem tudom mit tehetnék, próbálok megértő lenni s nem erőltetni semmit, de félek,hogy sosem lesz a régi.

Hiányzik nekem nagyon, de ettől függetlenül éppen úgy szeretem mint annak előtte s talán még jobban is.

Pillangó

Csak úgy mint ők, én is szállnék s szélnek szárnyán megpihennék lebbennék, libbennék lombos fák közt nyáron s méhek elől nedvet csennék virágok szirmáról.

Csak úgy mint ők, szabad volnék, szorgos méheken nevetnék s tova szállnék szép mezőkre virágokra napsütésben, oda szállnék s szárnyam libben.

Csak úgy mint ők, sziporkáznék színes szárnyimmal szerte szállnék, egyet jobbra egyet balra, s belenevetnék hangosan a világba.

Csak úgy mint ők, én sem félnék ha eső jön nem bujdosnék, fára szállnék s levelével takaróznék s ha a nap újra fölkel szárnyam bontom s libbenek el.

Csak úgy mint ők, én is szállnék, pár hétre bár de szabad volnék, sziporkázva libbentgetnék, életet adnék majd eltűnnék... .

Pár sorom...

Álmod

Harangozók harangja szól
Búsan zeng az éjszakában
Te csak álmodj tudatlan
Az élted így elszáll.

Álmaidban én voltam
Tér, idő, anyag a
Világod és egy fa
Virágod és szivárványod...

Voltam és neked
Zöld, kék de mégis
Minden oly kevés
Ez a sötét űröd.

S ha felébredsz, fázol,
S rám vársz szüntelen
S álmod képtelen,
Virágos réten de mégis sötétben száll...

Álmok...


S mint minden élet...
A halálba nyugszik...
Fáradtan, lankad le a nap
Álmatlan éjszakák...

Déli tájakon barangolok
Képzeletem elszáll velem
Minden világ egy árnyalat,
Nyugodni képtelen!

Álmokat kergettem...
S kergettem folyton...
S megállni időm sem volt
Testem elhagyatva, élni sem tudok!

Fáradtan...álmatlan éjjelek után,
Vágyom egy karra, hogy átölel...
Megvéd és felemel...
S csak Szeret...!

Világosság, világossága
Elveszett kincsek nyomában
Egy elkallódott élet porában
Térdig elmerülök várok...

Pirkadat


Sápadt hajnal
Deres fákon
Csillag csillan
Napfény árad
Kajla lejtőn
Csillag csillan
S rád gondolok
Egyet pillantsz
S már nem vagyok
Tiszta szívből kívánok.
Csillag csillan,
S már itt vagyok
Jer velem most
Nem moccanok.
Jer ide én
Itt vagyok
Csillag csillan
Messzi tájban
Csillag csillan
A homályban,
Jer ide én itt vagyok.
Csillag csillan...


Oly régen


Oly régen volt már,
Hogy álmot kergettem.
Oly régen volt már,
Hogy én is szerettem.

Oly régen volt már,
Hogy téged láttalak.
Oly régen volt már,
Hogy meg csokóltalak.

Oly régen volt már,
Hogy szemedbe nézhettem.
Oly régen volt már,
Hogy mi voltunk, ketten.

Oly régen volt már,
Hogy együtt nevettünk.
Oly régen volt már,
Hogy a múltba temettük.

Oly régen nem volt,
Hogy el is feledjük!


'...'

Páros virág száll így
Ágyadon hever.
Megtennék mindent
Ha itt lennél velem.


Itt állok fölötted.
Hozzád szólok anya
De mégsem láthatlak
S nem hallhatom szavad.


Tudom szívembe vagy
S mindenütt velem
De én kezedet fognám
S hallgatnálak téged.


Azt mondtad nem mész el
S el nem hagysz engem,
S, hogy mindig szeretsz.
S el nem mész mellőlem.

Tündinek.

Álom a ködben

Ismét álmodtam, annyira furcsa volt elvont mintha nem is erről a világról való volna. Valamikor a jövőben voltam s egy új technológiát hoztam létre, valamilyen álom modulátort, kis szerkezet amiből sok kis bibi áll kifele, jól kaszáltam vele és gazdag voltam. Evvel a készülékkel saját magad irányíthattad az álmaidat s ha valami nem tetszett akkor átírhattad vagy cserélhettél. Kipróbáltam a gépem és benne ragadtam.

Egy hegyen voltam sötét volt, este sűrű volt az erdő körülöttem de egy út vezetett ki belőle egy tisztás fele, le a hegyen. Volt egy biciklim is ott kaptam nekitámasztva egy fának, felültem rá s legurultam a hegyről, egy faluba értem kihaltnak tűnt, de lehet hogy csak mindenki aludt. Utcai fények világították be a kis sikátort amin végigmentem, halvány kékes fényük volt, fáradt voltam leszálltam a bicikliről és csak toltam magam mellet, kicsit megszegültem s összerogytam a földre. Nem tudtam mi történik csak annyit láttam, hogy egy fekete palástos alak közeledik felém hatalmas kaszával a kezében, nem féltem tőle, éreztem mintha nem értem jönne, hogy elvigyen csak mondani akart valamit, nagyon szédültem s nehezen tudtam nyitva tartani a szemem, az alak hozzám lépett kaszáját tartva egyik kezében, s a másik kezével levette fejéről a csukáját... Kinga volt egyik volt barát nőm, akkor igazán megrémültem s talán el is ájultam.

Váltottam álmot s hirtelen az elmém egy köztes helyre röpített hol majd semmi nem volt csak sötét, köd és egy halvány lilás fény sáv, amiben úsztam, de ha kitértem belőle hideg volt s félelmetes. A fény csík vezetett előre olyan gyerekes volt szív alakú szappanbuborékok úsztak felém a ködben ami egyre ritkult és sötétedett egy állati alak jelent meg a horizonton s egyre közeledett felém mígnem minden letisztult egy udvaron voltam este, ültem a fűben s egy fura majom szerzemény szaladt felém nagyobb sebességgel, nem tudtam mire vélni közeledését. Fura volt nyaka csóré, bundája hosszú göndöres s barnás narancs. Az újonnan jött szerzemény mintha támadni akart volna kezeit felemelte és vicsorgót rám, én felálltam és hangosan rászóltam nem hátrált talán meg mérgesebb lett, rám akart támadni, de felé indultam és meghátrált. Ismét váltottam.

Most a lila füstből egyenesen egy tenger közepébe csöppentem, mellettem egy elsüllyedni készülő hatalmas repülőgép. Az ég csillagos volt de már lehetett látni a felkelő nap első sugarait valahol az óceán közepében. Nem értettem a repülőt mit keres itt, aztán nagy meglepetésemre kinyílik egy csapóajtó és kiugrik egy negyven év körüli ember belőle odaúszik hozzám és megkérdezi mit keresek itt csak nem turista vagyok...? röviden elmeséltem a történetem az megkönnyebbült s a géphez úszott közben mesélte, hogy a gép pár éve lezuhant azóta vízi járműnek használják s turistákat szállítanak vele a partra. De a gép léket kapott most a viharban és elkezdett süllyedni. megkaptuk a lyukat, kisebb sérülés volt az oldalán de lehetett látni , hogyan süllyed szép lassan , kezével visszahajtotta a felgyűrődött pléh darabot s tenyerével tartotta míg szigetelték belülről... aztán sietősen visszaszállt a gépbe elköszönt és indultak is... még hallottam mint a turisták a gépben követelik, hogy szálljanak föl inkább mert jön a vihar, a gép elindult s harmadik próbálkozásra kiemelkedett a vízből, egy kábelt húzott maga után, belegabalyodtam s kitéptem a gép végéből. Akkor vettem észre, hogy kicsit távolabb a vízen úszik egy nő és tartja a kábel másik végét, átkiáltottam neki, hogy mire van a kábel. Válasza meglepő volt miszerint a repülőgép azon keresztül kapja az áramot, ami csatlakoztatva van a lila ködhöz. Az volt az áram forrás, egyre bizarrabb lett a történet így hát úgy döntöttem, hogy kiúszom a partra, elbúcsúztam a nőtől és kifele vettem az irányt nagyok voltak a hullámok, de reggelre kiértem a partra... szűk homokos part volt, kis nádas a szelében egy kis tóval kagylók szerteszét, s megláttam a repülőt, akkor szálltak ki a turisták belőle. A kis a bolt is kinyitott a parton volt ott minden kacat kínai áru. A turisták mindent felvásároltak. Hirtelen kiszáradt a tó a tenger mellet s a turisták is eltűntek, nagyon rossz érzésem volt amikor ránéztem a partra minden annyira szemetes volt és kopár egy fűszál sem volt sehol minden eltűnt mi addig szép volt. Vissza akartam csinálni mindent, rajzolni akartam volna vizet a tóba s nádat köré, kagylót a homokba s arany színű homokot, rendet s szűzies világot mit nem érintett még civilizáció.

A köd elborított mindent s eltűntem.